Majthényi Zsombor Emlékverseny 2022

idosebb-majthenyi-zsombor
Idősebb Majthényi Zsombor 1943-ban született Győrben. Vitorlás pályafutását a Siófoki Vízügyben kezdte 18 éves korában. Később a Balatonfüredi Vörös Meteorban folytatta a versenyzést kalózban, majd a család Karióka nevű Dragonjával. Itt kezdett edzősködni, amit 1978-ban, a földvári Mélyépítőkben folytatott. Három évvel később, a szomszédos Spartacusban folytatta edzői munkáját, több mint 15 éven keresztül. Élete utolsó 3 évében a BKV Előre fiatal vitorlázóival foglalkozott.

Kezei közül remek vitorlázók kerültek ki. Az MVSZ elnökségében az utánpótlás képviseletét látta el. Síelő-vitorlázó nagy generáció tagja volt. Az Újpesti Dózsában sí versenyzőként is sportolt, a gyerekek szeretete ebben a sportágban is edzői munkára szólította. Életének utolsó pillanataiban is edzést tartott vitorlázó gyerekeknek.

Versenyünket emlékének ajánljuk, tovább éltetve munkáját.

Versenykiírás


A verseny célja:    Ranglista verseny (faktorszám: 1.2) és válogató felnőtt, ifjúsági és serdülő osztályok részére.


Hajóosztályok:    ILCA 7, ILCA 6, ILCA 4, Optimist.
Verseny időpontja:    2023. április 29-május 1.
Felelős rendező:    Tihanyi Hajós Egylet - Yacht Klub Agárd / Rutai Andrea
Versenyvezető:    Majthényi Zsombor

További részletek hamarosan!

Jó szelet!

Cím

2484 Agárd, Tópart u. 7/B.

Kövess minket!

Copyright © Yacht Klub Agárd 2024. | Készítette Kovács Gergely